Mivel a javaslat elfogadásához az Országgyűlés támogatására is szükség lesz, a kabinet azonnali egyeztetéseket kezd a kormánypárti frakciókkal - írta Kurucz Éva.
A törvényjavaslat részleteiről a Fidesz-KDNP ma kezdődő tapolcai frakcióülését követően adnak tájékoztatást.
Kapcsolódó
A törvény meghatározza majd az elszámolás elveit és azt, hogy a családok milyen formában kapják vissza a tisztességtelenül elvett összegeket. Az átlagos törlesztő részletek akár 25 százalékkal is csökkenhetnek - írta Kurucz.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta: a törvényhozás feladata egy olyan törvény megalkotása, amely rögzíti, hogy mekkora összeg jár vissza az adósoknak, azt hogyan kell számukra folyósítani, és a későbbiekben mi lesz ezekkel a hitelekkel. Fontosnak tartom, hogy az eredeti kamatszintre történő visszatérés lehetőségét is vizsgáljuk. Döntenünk kell arról is, hogy bevezetünk-e egy kamatemelési moratóriumot arra az időre, amíg kidolgozzuk a fair bank- és hitelrendszer szabályait - fejtette ki a frakcióvezető.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve