Révész Máriusz az M1-en azt mondta, a közeljövőben a Budapest-Balaton és a Rajka-Budapest útvonalon várható nagy forgalom, ezért ezek fejlesztésére van szükség. Ugyanakkor nagyobb beruházásokra készülnek Dunakeszi térségében, Tokaj környékén, továbbá Debrecen és Nagyvárad között.
A kormánybiztos elmondása szerint ha meg tudnák építeni a Bécs és Budapesti közötti szakaszt, nagyjából 200 ezer kerékpárosra lehetne számítani egy év alatt, ők a statisztikák szerint 4-5 milliárd forint forgalmat jelentenének.
Révész Máriusz kiemelte a kerékpáros szervezetekkel való egyeztetés fontosságát is, mert - mint fogalmazott - olyan utakat kell építeni, amelyeket használni is fognak, ebben a szervezetek jó partnerek tudnak lenni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve