A tavalyi 1,7 százalékos visszaesés után a magyar GDP várhatóan stagnál, ezzel folytatódik a leszakadás − állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése. A régióban Szlovénia, Horvátország és a stagnáló Csehország kivételével minden versenytárs növekedésre lesz képes, Magyarországon pedig bár a mezőgazdaság, az ipari és az informatikai szektor némileg képes bővülni, de a továbbra is csökkenő beruházások miatt a gazdaság többi ágazata visszaesik.
A kormány hamarosan mintegy 200 milliárd forint kiigazítást jelent be, hogy kikerülhessen az EU túlzottdeficit-eljárása alól, és ezzel kiiktassa a kohéziós alapok megvonásának lehetőségét − mondja a GKI. Ha ez sikerül, akkor is nagy kérdés, hogy a rezsicsökkentéssel, a pedagógusok béremelésével és az egyszeri nyugdíjemelés kilátásba helyezésével már láthatóan beindult és a második félévtől várhatóan felpörgő választási gazdaságpolitika mennyire rontja a költségvetést. Az EU eltökéltnek látszik, hogy szükség esetén újraindítsa a túlzottdeficit-eljárást.
A reálbér idén mintegy fél, a minimálbér pedig két százalékkal emelkedik, a lakosság azonban feltehetőleg nem növeli fogyasztását, a foglalkoztatás és a munkanélküliség stagnálását pedig csak statisztikailag biztosítja a közmunkába vontak számának bővítése. A beruházások legalább 2 százalékkal csökkennek tovább a GKI szerint, a jogbiztonság és a piaci kereslet hiánya, valamint az autóipari beruházások kifutása miatt visszaeső üzleti befektetéseket nem képes ellentételezni az EU-támogatások gyorsított kifizetése sem. Az elemzők szerint az új jegybanki vezetés irányvonala is bizonytalan, a monetáris és fiskális lazítást a pénzpiac, a forint árfolyama tartja majd kordában.
| 2012 (tény) | 2013 (várható) | |
| GDP | 98,3 | 100,0 |
| Ipari termelés | 98,3 | 101,0 |
| Beruházások | 94,8 | 98,0 |
| Építés-szerelés | 94,1 | 100,0 |
| Kiskereskedelmi forgalom | 98,1 | 99,5 |
| Export | 100,2 | 103,0 |
| Import | 100,4 | 102,5 |
| Külkereskedelmi egyenleg (milliárd euró) | 6,9 | 7,5 |
| Euróárfolyam (forint) | 289,4 | 290,0 |
| Áht-hiány (pénzforgalmi, milliárd forint) | 607,5 | 800,0 |
| Bruttó átlagkereset | 104,6 | 104,0 |
| Fogyasztói árindex | 105,7 | 103,5 |
| Munkanélküliségi ráta (év végén, százalék) | 10,7 | 10,7 |
| Forrás: GKI | ||
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve