Január 20-án, vagyis jövő pénteken találkozik Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke Fellegi Tamással, a nemzetközi pénzügyi tárgyalások folytatásával megbízott magyar tárca nélküli miniszterrel Brüsszelben - jelentette be az uniós javaslattevő-végrehajtó testület keddi sajtótájékoztatóján Amadeu Altafaj-Tardio, Rehn szóvivője.
Fellegi ezen a héten az Egyesült Államokban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőivel folytat tárgyalásokat. A magyar kormány korábban jelezte igényét arra, hogy elővigyázatossági hitelmegállapodást kössön az IMF-fel és az Európai Bizottsággal.
Az uniós testület a minap jelezte: Rehn nyitott arra, hogy találkozzék Fellegivel, de ez önmagában még nem jelenti a hiteltárgyalások hivatalos megkezdését.
Az Európai Bizottság azt is közölte, hogy Brüsszel a magyar jegybanktörvény kérdésének rendezésétől tette függővé a magyar hitelkeret-kérelemről való tárgyalási hajlandóságát. A december 30-án elfogadott törvény tervezete ugyanis az Európai Bizottság megítélése szerint ellentmondott a jegybanki függetlenség uniós jogi követelményének.
Az Európai Bizottság - legutóbbi tájékoztatása szerint is - folyamatosan elemzi a tavalyi év végén az új alaptörvénnyel kapcsolatban a magyar parlament által elfogadott sarkalatos törvények EU-joggal való összeegyeztethetőségét.
Újságírói kérdésre válaszolva Amadeu Altafaj-Tardio három olyan témát említett, amely szerinte felmerülhet Rehn és az általa pénzügyminiszterként említett Fellegi jövő pénteki találkozóján. Az első a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás kérdése, a második a magyar részről igényelt elővigyázatossági hitelmegállapodás ügye, a harmadik pedig - Brüsszel felvetéseként - a magyar jegybanktörvény.
A szóvivő egyúttal hangsúlyozta: az Európai Bizottság és a magyar vezetők között a Rehn-Fellegi személyes találkozó előtt is mód van konzultáció folytatására, erre rendelkezésre állnak a kommunikációs csatornák.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve