Borsod-Abaúj-Zemplén megye határ menti településein, de még Miskolcon is jószerivel hasonló a helyzet, mint egy évvel ezelőtt volt, Szlovákiából egyre többen járnak át eurójukat elkölteni, mivel a forint gyenge, a benzin és a gázolaj pedig lényegesen olcsóbb, mint a határ túloldalán. Az elmúlt év elején 316 forintot ért egy euró, és már akkor is sok szlovák állampolgár indult bevásárolni a határ menti magyar városokba, Ózdra, Sátoraljaújhelybe, de még a határtól hatvan kilométernyire lévő Miskolc hipermarketjeibe is.
Most, hogy még több forintot kapnak pénzükért, még inkább megéri átjönni - mondták az MTI tudósítójának a miskolci Búza téri piacon szlovák rendszámú autóval érkezők, akik azt is hozzátették: ha másért nem, de tankolni is érdemesebb Magyarországon, itt ugyanis kevéssel egy euró fölött van egy léter benzin ára, míg Szlovákiban ennél lényegesen többet kell fizetni érte.
Megélénkült a szlovák rendszámú autók forgalma az elmúlt napokban Nógrád megye határ menti városaiban is, Salgótarjánban és Balassagyarmaton. Kereskedők szerint a magas euróárfolyam és a szlovákiaihoz képest olcsóbb benzin miatt északi szomszédunkból most többen látogatnak vásárlási céllal Magyarországra.
Az autósok már azzal is nyernek literenként húsz-harminc forintot, ha az országhatár innenső oldalán tankolnak, de a számukra kedvező euró/forint átváltási arány miatt az élelmiszeripari termékeket és egyes fogyasztási cikkeket is olcsóbban tudják megvenni Magyarországon.
A Szlovákiából dunai hidakon át megközelíthető Komárom és Esztergom 40-50 kilométerről is vonzza a szlovák vásárlókat - mondták az el az MTI-nek a két település üzleteiben.
Komáromban az egyik kereskedelmi lánc áruháza közvetlenül az Erzsébet-híd lábánál található, az üzlet parkolójában többségben vannak a szlovák rendszámú autók. Jelenlétük folyamatos, szinte független a forint/euró árfolyamtól, legfeljebb az figyelhető meg, ha az euró kiugróan erős, nagyobb értékű bevásárlásokat végeznek. A két város benzinkútjainál is állandó a szlovák ügyfelek forgalma, a kezelők elmondták, még céges kártyával is átjárnak tankolni Magyarországra.
A komáromi gyógyfürdő idegenforgalmi vezetője, Molnár Gyöngyi szerint folyamatosan harminc százalékra tehető a Felvidékről érkező vendégek aránya. A révkomáromi lakcímkártyát bemutatók is megkapják a komáromiaknak járó kedvezményt, azaz száz forinttal olcsóbban válthatnak belépőjegyet.
Az osztrák határ mentén, Sopronban és Fertődön nem érezhető az Ausztriából érkező vásárlók számának növekedése. Fertődön az egyik határ menti benzinkúton például azt mondták, hogy Ausztriában még mindig olcsóbb tankolni, így inkább továbbra is az a jellemző, hogy a magyarok mennek oda és nem fordítva.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve