A Ház ülése 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Ezt követően a novemberi újpesti időközi választáson szocialista színekben mandátumot szerző Horváth Imre teheti le képviselői esküjét. A politikus korábban elhunyt párttársa, Kiss Péter volt kancelláriaminiszter helyét foglalhatja el.
A képviselők az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések után az esti órákig - a közelmúltban kialakult ülésezési gyakorlatnak megfelelően - a keddi zárószavazásokat készíthetik elő az elfogadni tervezett indítványok összegző módosító javaslatainak vitáival.
A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az Országgyűlés kedden négy javaslatot fogadhat el, továbbá rögzítheti a jövő évi költségvetés főösszegeit.
A 2015-ös büdzsét érintően a költségvetési bizottság legutóbbi ülésén azt javasolta, hogy a jövő évi költségvetés teljes bevételét 16 312 milliárd 873,0 millió forintban, kiadását 17 190 milliárd 277,1 millió forintban, hiányát pedig 877 milliárd 404,1 millió forintban állapítsa meg. Ennek alapján a teljes bevétel 67,7 milliárd, míg a kiadás 67,9 milliárd forinttal lenne kisebb Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter eredeti javaslatánál, a hiány pedig mintegy 198 millió forinttal csökkenne. A parlament a fő számok elfogadását követően kizárólag a fejezeteken belüli átcsoportosításokról tárgyalhat.
A kabinet korábban a banki elszámoltatás büdzséjének nevezte a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot. A kormány eredeti javaslatában 2,5 százalékos GDP-növekedéssel és 1,8 százalékos inflációval számolt, a költségvetési hiányt pedig a GDP 2,4 százalékára becsülte.
Szavazás várható arról a javaslatról is, amelyben a kormány a nem nyereséges nagyvállalatoknak 2018-tól megtiltaná a napi fogyasztási cikkek értékesítését, emellett elfogadhatják a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tavalyi tevékenységéről szóló beszámolóját, valamint új törvényt alkothatnak a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve