Rogán március 21-én is módosította a vagyonnyilatkozatát, hogy nem 50, hanem 100 százalékban tulajdonosa egy 149 négyzetméteres budai ingatlannak (annak, amiről hétfőn bevallotta, hogy 185 négyzetméteres és ami valójában körülbelül 255 négyzetméteres). Miután az V. kerületi MSZP ráugrott a hirtelen vagyongyarapodásra, a módosítás mellé ezt írta kommentárként a frakcióvezető: "az ingatlant házastársi közös vagyonnak tekintem, így valójában 50 százaléka a feleségem tulajdona. Az ingatlannyilvántartásban azonban 100 százalékban sajátként szerepel".
A március 31-ei módosítások közé az is bekerült, hogy Rogánnak van még egy, körülbelül 40 négyzetméteres II. kerületi ingatlana és egy tárolós teremgarázsa is. Változott a Rogán magánszeméllyel szembeni tartozása is, 800 ezer forinttal nőtt, illetve bekerült a nyilatkozatba egy Bak Imre festmény is - írja az Index.
A vagyonnyilatkozatával kapcsolatos vádaskodásokra Rogán hétfőn így reagált egy közleményben: "Vásároltunk egy lakást a feleségemmel együtt 5 éve egy 20 éve épült, 32 lakásos budai társasházban, majd amikor megszületett Áron fiunk, kibővítettük azt. Ahogy sokan mások, mi is hitelt vettünk fel. Minden tisztességes és törvényes a lakásvásárlásunkban. Egyedül annyi hibát követtem el, hogy pontatlanul töltöttem ki a vagyonnyilatkozatomat, amit utólag teljesen jogszerűen kijavítottam. Sokan éltek már rajtam kívül a javítás lehetőségével, például Lendvai Ildikó, Kolber István és Lamperth Mónika." A közleményben a legújabb módosítást egyébként nem említette meg.
A 32 lakásos társasházat Rogán minden bizonnyal úgy értette, hogy összesen 33, 150-300 négyzetméteres lakás van a több épületből álló luxuslakóparkban, tehát nem egy klasszikus soklakásos társasházat kell elképzelni. Rogán szomszédsága is meglehetősen exkluzív, ugyanebben a luxuslakóparkban lakik például Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is, aki feleségével közösen 2008 óta egy 137 négyzetméteres lakásban lakik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve