Magyarország akár már napokon belül hozzájuthat (egyes hírek szerint az első részleteit már meg is kapta) azt a mintegy 100 milliárd forintos uniós támogatás, amelyet az EU az Ukrajnából érkező menekültek ellátására fordított kiadások megtérítésére ad - írja a Népszava.
Mivel a krízis első heteiben civilek, segélyszervezetek végezték el a munka jelentős részét – jobbára ők segítették a határon átlépőket, a fővárosi pályaudvarokra érkezőket étellel, itallal, orvosi ellátással, fuvarozással, szállással –, felmerül a kérdés juttat-e az uniós támogatásból a kabinet?
A Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség az elmúlt két napban nem válaszolt a napilap ezzel kapcsolatos kérdésére.
Megkerestek több olyan civil szervezetet is, amelyek jelentős részt vállaltak a menekültek ellátásában. Ahol válaszoltak, azt mondták, őket nem kereste meg a kormány, nem tudnak arról, hogy kapnának pénzt ebből az uniós keretből. Erről tájékoztatott az Ökumenikus Segélyszervezet, a Menedék Egyesület, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközössége. Több segélyszervezet, így például a Migration Aid, a Vöröskereszt, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nem válaszolt a megkeresésre eddig.
Abban, hogy több segélyszervezet nem válaszol, szerepet játszhat az óvatosság is. A magyar kormány ugyanis más forrásokból ad ugyan pénzt, de az eddigi tapasztalatok alapján megválogatja, ki kaphat segítséget, hogy segíthessen.
Március első napjaiban például hárommilliárd forintot osztottak szét a Karitatív Tanács tagjainak, vagyis a legnagyobb – zömében egyházi – hazai segélyszervezeteknek. Az önkormányzatok éjszakánként négyezer forintot kapnak minden elszállásolt menekült után, a 20 főnél több embert elszállásoló és a védelmi bizottságokkal szerződést kötő szállásadók pedig egyedi támogatást igényelhetnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve