Olav Fykse Tveit szombati egynapos látogatása során találkozott Fabiny Tamás diakóniai kapcsolatokért felelős evangélikus püspökkel, Veres Andrással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megválasztott elnökével és Bogárdi Szabó Istvánnal, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökével - olvasható a MEÖT közleményében. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hivatalában fogadta az EVT főtitkárát.
Azt írták: Olav Fykse Tveit látogatása végén nagyra értékelte az egyházak és a magyar kormány szerepvállalását a migránsok és menekültek között végzett feladatok ellátásában. Elmondta, hogy a külföldi sajtó más képet mutatott a magyar helyzetről, mint amit az általa vezetett delegáció tapasztalt.
Az EVT főtitkára ígéretet tett arra, hogy a nemzetközi szervezetek a jövőben valamilyen formában segítik a Magyarországon átvonuló menekültek közötti egyházi szolgálatot - tették hozzá.
A genfi székhelyű EVT magyarországi szervezete az 1943-ban alakult MEÖT. A MEÖT széles körű nemzetközi kapcsolatokat tart fenn öt kontinens nemzeti egyháztanácsaival és nemzetközi egyházi szervezeteivel, és koordináló szerepet vállal a magyar egyházak nemzetközi munkájában. A MEÖT-nek tizenegy tagegyháza van, és számos felekezet - például a Magyar Katolikus Egyház - együttműködő státussal vesz részt a munkájában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve