Hétfőn a parlament a várakozásoknak megfelelően megválasztotta köztársasági elnöknek Áder Jánost, akinek - az alig több mint egy hónapja közzétett vagyonnyilatkozata szerint - többféle megtakarítása is van az ingatlanok mellett.
Ingatlan Budapesten és Kisorosziban
Kapcsolódó
A havonta 1,5 millió forintos fizetésért dolgozó Áder János fele részben tulajdonosa egy Budapest II. kerületében lévő 135 négyzetméteres, 55 négyzetméteres terasszal és gépkocsibeállóval rendelkező lakóingatlannak, amit 2002-ben vásárolt. Emellett - 2005 óta - 25 százalékos tulajdonrésze van egy Kisorosziban található 284 négyzetméteres telken lévő 75 négyzetméteres családi házban.
Pénz a bankban, kötvényben, életbitosításban
A köztársasági elnöknek több különböző megtakarítása is van. Banki folyószámláján 9,2 millió forintot tartott idén februárban. Emellett tartós befektetési számlán közel 2,5 millió forintot tart. Van továbbá 27 ezer euró (8,98 millió forint), valamint 2703 dollár (791 ezer forint) értékű befektetési jegye, prémium állampapírban pedig 997 ezer forintot tart. Ezeknél jelentősebb értéket képvisel egy életbiztosítás, amelynek értéke 117 ezer euró (36,5 millió forint).
Áder János megtakarításainak összértéke forintban számolva közel 59 millióra rúg. A köztársasági elnöknek saját autója nincs. Vagyonnyilatkozatában utal arra, hogy a diplomáciai tevékenysége miatt ajándékokat szokott kapni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve