A gazdaságkutató 2015 márciusában 898 vállalkozást kérdezett meg. A cégek 34 százaléka szerint (saját tapasztalataik alapján) az állami intézményeknél, 30 százalékuk szerint az önkormányzatoknál nőtt a korrupció szintje. Az eredmények alapján 55-59 százalékuk szerint a korábbi, igen kedvezőtlen helyzet már nem romlott tovább, míg 11-12 százalékuk javulást érzékelt.
Összességében amíg a vállalatközi kapcsolatokban gyakorlatilag nem történt változás a korrupció szintjében az elmúlt két évben, addig az állami-önkormányzati intézmények esetében jelentősen romlott a helyzet.
Átlag feletti mértékben érzékelték a korrupció növekedését az állami és az önkormányzati intézmények esetében a nagyvállalatok, míg a közepes (151-250 fős) cégek csak az állami intézményrendszert tartják átlag feletti mértékben korruptabbnak.
Meglepő módon a kormány által különösen kedvelt ipari cégek a leginkább kritikusak ágazati szempontból, hiszen átlag feletti mértékben érzékelték a megvesztegetés iránti igényt mind az állami, mind az önkormányzati szférában (ennek oka az lehet, hogy tevékenységük végzéséhez sokkal több engedély kell, mint más ágazatokban, így több hivatali ügyük van) - vélik a kutatók.
A vállalkozások szerint két év alatt az átlagnál erőteljesebben fertőződtek meg az észak-magyarországi valamint a közép-dunántúli állami és önkormányzati intézmények, de ez nem jelenti azt, hogy a többi régióban javuló helyzetről számoltak volna be.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve