A mentőszolgálat kiemelte: a hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, a kisgyermekeket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen súlyos, krónikus alapbetegségük van. Azt ajánlják, hogy aki teheti, a nagyobb megterhelést jelentő tennivalókat a kora reggeli vagy a késő délutáni időszakra időzítse.
A hőség elleni védekezésben fontos a megfelelő folyadékpótlás, de lehetőleg nem cukros üdítőitalt, hanem ásványvizet vagy teát érdemes fogyasztani - írták, kiemelve: gondoskodni kell a gyermekek, idősek, betegek folyadékpótlásáról is.
A hőség idején könnyű, szellős ruházat ajánlott, de az is fontos, hogy az ember fejét ne érje tartós, közvetlen napsütés, egyrészt az erős UV-sugárzás, másrészt a napszúrás veszélye miatt.
Kitértek arra is, hogy ájulásos rosszullét esetén legjobb, ha hűvös, árnyékos helyen lefektetik a segítségre szorulót, hiszen így az átmeneti vérkeringési zavar hamar rendeződhet.
Kiemelték továbbá, hogy a nagy melegben romlik az autóvezetők koncentrációkészsége, hosszabb a reakcióidő, nagyobb a balesetveszély.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő reggel azt közölte: az év eddigi legmelegebb hete jön. Az országban egyre több helyen 35 fok közelében alakulnak a maximumok.
Forrás: Napi.hu/Szabó Dániel
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve