Magyarországra jön Angela Merkel, hogy részt vegyen a Páneurópai piknik 30. évfordulójára szervezett megemlékezésen - állította a Népszava egyik kormányzati forrása. A német kancellár hivatala már visszaigazolta, hogy a politikus elfogadta a meghívást, így a látogatás biztosra vehető.
Diplomáciai forrásból viszont úgy értesült a napilap, hogy bár valóban érkezett Berlinből egy "elvi igen", azért még nem száz százalék, hogy ebből a nyáron valóban kancellári vizit lesz. A német fél ugyanis "lebegteti a kérdést". Angela Merkel legutóbb az 1989 augusztus 19-i határnyitás 25. évfordulójához képest fél év késéssel, 2015 februárjában járt Budapesten.
A rendszerváltás lázában 1989. augusztus 19-re magyar fiatalok szerveztek "pikniket" az osztrák határhoz, az esemény híre eljutott az akkor már hónapok óta Magyarországon veszteglő több ezer NDK-állampolgárhoz is, akik nem akartak visszatérni a hazájukba, hanem az akkori NSZK-ba próbáltak továbbutazni, de ehhez nem voltak meg a vízumuk. A "piknikre" Sopron mellé érkező keletnémetek aztán egyszerűen áttörték - az akkor már csak látszólag őrzött - határzárat és tömegesen távoztak.
Idén augusztus 19-én a CDU-hoz közeli Konrad Adenauer Alapítvány szervez a Fidesz pártalapítványával, a Polgári Magyarországért Alapítvánnyal megemlékezést Sopronba, így logikus lenne Merkel jelenléte. Ráadásul azt mondhatná, hogy "saját" alapítványuk meghívását fogadta el valójában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve