Az MSZP elnöke szombaton jelentette be, hogy április 5-ére tévévitára hívja ki Orbán Viktor miniszterelnököt. A Fidesz vasárnap adott ki egy közleményt, amelyben azt írták, a demokrácia lényegéhez tartozik, hogy legyenek az ország jövőjéről folyó viták; a kormánypárt viszont úgy látja, hogy nincs valós alternatívát felmutató, kormányzóképes igazi jelölt a baloldalon, ezért a vita feltételei sem állnak fenn.
Mesterházy Attila úgy fogalmaz: támogatásuk "magasan a legmagasabb" az összes ellenzéki párt közül. Szavait Orbán Viktornak címezve hozzáteszi: a miniszterelnöknek ideje észrevennie, hogy "nem egyedül van a pályán".
Az MSZP elnöke azt írja, hogy a kormányfő nem az ellenzéknek, hanem az országnak tartozik a miniszterelnök-jelölti vitával. Szavai szerint Orbán Viktor "tartozik annak a négymillió embernek, akit az elmúlt négy évben megnyomorított, azoknak, akiket kifosztott, meglopott, megalázott, és azoknak, akiket arra kényszerített, hogy elhagyják hazájukat a kilátástalanság miatt".
Azt is kijelenti, hogy a miniszterelnök elbizakodottságában lenéz mindenkit, aki másként gondolkodik az országról és a nemzet jövőjéről, mint ő. Azt is kiemeli, hogy a kormányfő valójában menekül az emberek, a nyilvánosság, a demokratikus vita elől. "Négyéves teljesítménye, az ország kifosztása és megnyomorítása után ez nem is csoda" - folytatja Mesterházy Attila, aki hangsúlyozza: megismétli és fenntartja a vitára való kihívást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve