A következő hónapokban fennmaradhat a kiskereskedelmi forgalom 6 százalék körüli bővülési üteme, így az év egészében valamivel 4,5 százalék feletti növekedésre lehet számítani, amit jövőre hasonló mértékű bővülés követhet - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A háztartások ugyanakkor nem csak a kiskereskedelemben növelik fogyasztásukat, a vendéglátás, a belföldi turizmus, a szabadidő és szórakozás, valamint az egyéb szolgáltatások területén is jelentős bővülés várható - jelezte.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője is arra számít, hogy 2017-ben a kiskereskedelmi forgalom 4,5-5 százalék között növekedhet, jövőre pedig hasonló maradhat a tempó - írja az MTI.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az év második negyedéve óta tartó dinamikus kiskereskedelmi bővülés jelzi, hogy a munkaerőpiacon kialakult kedvező folyamatok - a rekordalacsony munkanélküliség és a kétszámjegyű bérnövekedés - érdemben hozzájárultak a háztartások vásárlási hajlandóságának növekedéséhez. Az adatok nemcsak a kiskereskedelmi forgalomban jelentek meg, hanem átgyűrűztek a teljes fogyasztásba is, amit a harmadik negyedéves részletes GDP adat is mutat - tette hozzá.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve