Magyarország érdekelt egy regionális gázelosztó központ létrehozásában, mert ezzel javítana az ellátás biztonságán. Közel hatmilliárd köbméteres tárolói kapacitásával az ötödik helyen áll az EU-ban. Az itteni elosztó központot a belátható jövőben főként orosz gázzal lehetne feltölteni - mondta Szergejev Vlagyimir Nyikolájevics a lapnak adott interjúban.
Egy ilyen projekt nem valósulhat meg a két ország politikai együttműködése nélkül, annak sikere "példátlan stratégiai partneri szintre emelhetné a két ország energetikai együttműködését, a kölcsönös előnyökre építve". Utalt arra, hogy a Gazprom és az MVM megállapodása alapján tavaly az év végén 700 millió köbméter orosz gáz került a magyar tárolókba, ami szavatolta a magyar fogyasztók ellátását a téli időszakban, az ukrajnai tranzitútvonal kockázatának jelentős növekedése mellett is.
Miután az orosz Gazpromnak a térség országainak energetikai vállalataival közösen kidolgozott Déli Áramlat tervét megtorpedózta az Európai Bizottság és az Európai Parlament negatív hozzáállása, most a Török Áramlat épül meg a török-görög határig. Kérdés azonban, hogy onnan hogyan jut majd el a gáz Magyarországra és a térség más államaiba. Arra a kérdésre, hogy a Gazprom részt vesz-e majd a Török Áramlatot Magyarországgal összekötő vezeték megépítésében úgy válaszolt: "ha megtalálja az érdekeltségét, akkor ott lehet a beruházók között, de valószínűleg nem fog vezető szerepet játszani ebben a projektben".
A nagykövet szólt arról is: Oroszország az olajáresés miatt takarékosságra kényszerül ugyan, de ez nem fogja zavarni a paksi atomerőmű bővítésében vállalt kötelezettségeinek teljesítését.
Szergejev Vlagyimir Nyikolájevics szerint a legjelentősebb akadályt az oroszországi magyar export útjában az uniós szankciók és azok az orosz ellenlépések jelentik, amelyeket válaszul kénytelenek voltak életbe léptetni. A szankciók és ellenlépések politikája mindkét felet hátrányosan érinti. Minél előbb lezárjuk ezt a szankciós szakaszt, annál gyorsabban állíthatjuk helyre a normális gazdasági kapcsolatokat - tette hozzá a nagykövet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve