Hétfőn már alapvetően napos-gomolyfelhős időre van kilátás, csapadék nem valószínű. Élénk, erős lehet az északi-északnyugati szél. Hajnalban -5, +3, délután mindössze 3 és 7 fok közötti értékeket mérhetünk - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő estig nyugat felől fokozatosan vékonyodó, csökkenő felhőzetet prognosztizál, hozzátéve, hogy az éjszaka közepéig a Dunától keletre még marad a borult, esős idő. Az Északi-középhegység csúcsain havas eső, havazás is lehet. Reggel azonban már legfeljebb csak a keleti határvidéken lehet elvétve gyenge eső, majd ott is megszűnik a csapadék.
Kapcsolódó
Hétfőn az ország legnagyobb részén napos vagy változóan felhős idő valószínű, de délelőtt keleten, napközben pedig a Dunántúlon átmenetileg lehetnek erősen felhős területek is. Az északi, északnyugati szelet többfelé erős, ma és holnap napközben a Dunántúl északi és középső megyéiben viharos széllökések is kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +3 fok között alakul, de Szentgotthárd környékén és a Dunakanyar környékén lévő fagyzugos helyeken kissé hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 4 és 7 fok között valószínű.
Keddre az Időkép kezdetben naposabb, délutánra valamivel felhősebb, de száraz időt jósol, a déliesre forduló szél nyugaton megélénkülhet. Hajnalban -7 és -2, napközben 3 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.
Szerdán megvastagszik felettünk a felhőzet, naposabb időszakok keleten, délkeleten lehetnek. 1-7 fokot mérhetünk. Csapadék a Dunántúlon várható, mely főként eső lesz, de a magasabb tájakon havas eső, hó sem kizárt. Csütörtökön egy hidegfront érkezik további csapadékkal, lehűléssel. Havas eső, havazás a jelenlegi számítások szerint a Dunántúlon és északon valószínű.
Címlapkép forrása: StockSnap.io
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve