A második negyedévhez képest szemmel láthatóan lassult a magyar gazdaság növekedése éves, valamint negyedéves összevetésben is - kommentálta a KSH friss adatait Ürmössy Gergely, az Erste Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője. A növekedés szerkezete a várakozásoknak megfelelt, hiszen a termelési oldalt elsősorban a piaci szolgáltatások, valamint a mezőgazdasági termelés támogatta, az ipari termelés növekedési hozzájárulása semleges volt, az építőipar viszont továbbra is visszafogta a GDP növekedés ütemét. Továbbra is érezhető, hogy önerőből, az EU-s források elapadásával a magyar gazdaság szemmel láthatóan lassabb növekedésre képes, mint például 2014-ben vagy 2015-ben.
Nem kizárólag magyar sajátosság, hogy a gazdaság lassult, hiszen a régiós társak adatai is lassabb növekedésről tanúskodnak. Az elemző egyelőre változatlanul hagyja az idei évre vonatkozó 2,1 százalékos növekedési becslését, jövőre pedig 2,8, 2018-ban pedig 2,6 százalékra számít. Pozitív kockázatot jelent a költségvetési és jegybanki oldalról érkező stimulus, ami a belső kereslet erősítésén keresztül adhat löketet a magyar gazdasági növekedésnek. Negatív kockázatot jelent a külső környezet, hiszen az új amerikai elnök hivatalba lépésével új gazdaság- és külpolitikát követhet az USA, ami esetlegesen akár még a globális növekedési kilátásokat is beárnyékolhatja. Emellett pedig a Brexit okozta fekete felhők is veszélyt jelentenek az európai konjunktúrára.
Kapcsolódó
A szaktárca szerint 2017-től jelentős pozitív lökést adhat a gazdaságnak a kormány által javasolt járulékcsökkentés. Az alacsonyabb járulékteher és a minimálbér emelése miatt várhatóan a bérek is nőnek és ezzel együtt a fogyasztás is.
A felhasználási oldalon a GDP-t leginkább a fogyasztás húzta, a beruházások esése valamelyest mérséklődhetett, a külkereskedelem hozzájárulása pozitív lehetett, azonban az előző negyedévinél kisebb mértékben. Az utolsó negyedévben gyorsulhat a növekedés részben az ipar várhatóan jobb teljesítménye, részben a beruházások enyhülő visszaesése miatt, míg a fogyasztás tartósan húzhatja a gazdaságot - véli - véli Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője.
Az egész évet tekintve azonban a GDP növekedése valószínűleg elmarad az eddigi várt 2,2 százaléktól. Jövőre a növekedés érdemben gyorsulhat, mivel a beruházások újra nőnek. A fogyasztás növekedése tartósan erős maradhat. Ezzel szemben a külkereskedelmi egyenleg várható romlása jövőre feltehetően némileg fékezi a növekedést. Így összességében jövőre 3,3 százalékos GDP-növekedésre számít, azonban a bérek két számjegyű növekedése esetén lényegesen gyorsabb lehet a növekedés, 2018-ban pedig a belépő új autóipari kapacitások hatására 4 százalék közelébe gyorsulhat a gazdaság - véli Suppan.
A gazdaság növekedéséhez elsősorban a piaci szolgáltatások, illetve kisebb részben a mezőgazdaság is de az ipar teljesítménye a negyedév egészét tekintve ezúttal stagnálást jelzett. Az első negyedévben még bőven két számjegyű visszaesést produkáló építőipar még a harmadik negyedévben sem kapott erőre. A szolgáltatások teljesítményét az erősödő belső kereslet tovább javította. A gyengébb ipari teljesítmény ellenére a nettó export továbbra is pozitív hozzájárulást adhatott (import oldalon továbbra is visszafogott a dinamika) - állapította meg Jobbágy Sándor, a CIB Bank makroelemzője. A részletes GDP-bontást a KSH a második becsléssel egyidejűleg, december 6-án közli. A szakértő továbbra is 2 százalékhoz közeli, azt mérsékelten meghaladó éves GDP-növekedési ütemet valószínűsít 2016-ra.
Jelentős volt a szórás az előrejelzők között, ami jól mutatja a bizonytalanságot (1,5-3,6 százalék közötti várakozások születtek) - mondta Virovácz Péter, az ING Bank Zrt. elemzője. A lassuló növekedés többé-kevésbé várható volt, látva az elmúlt negyedév havi rendszerességgel közzétett adatait. Összességében az előrejelzésénél kedvezőtlenebbül alakult a GDP-adat, ezért a korábban előrejelzett 2,3 százaléknál várhatóan mérsékeltebb lehet az 2016-os átlagos teljesítménye, hacsak nem tud a dinamika 3 százalék fölé kerülni az utolsó negyedévben. Ehhez viszonyt jelentős beruházásbővülésre és az ismét erőre kapó iparra lenne szükség, megtámogatva kormányzati kiadásbővüléssel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve