A szervezet emlékeztet, hogy az NFÜ tavaly decemberben az Új Széchenyi Terv keretében 5,7 milliárd forintot hagyott jóvá 20 dél-dunántúli turisztikai pályázat megvalósításához, egy ez év októberi "akciótervi módosítás" után ugyanakkor lehetőség nyílt arra, hogy ezen felül 5,1 milliárddal támogasson 17, úgynevezett tartaléklistás projektet is.
Az újabb forrásnak köszönhetően 2015 végéig 5,5 milliárd forint értékben kerül sor turisztikai beruházásokra a Baranya, Somogy, Tolna megye alkotta térségben.
A pénzből Mohács és Siklós környékén javulhatnak a kerékpáros turizmus infrastrukturális feltételei, Hosszúhetényben, Pécsett és a Siklóshoz tartozó Máriagyűdön vallási turisztikai látogatóhelyek újulhatnak meg, Abaligeten, Balatonföldváron, Pakson, Szigetváron, Tolnán és Orfűn a kulturális és természeti értékek megőrzésére koncentrálnak, Bikalon, Pogányban, Somogyvámoson szabadidős és sportcélú fejlesztésekre kerül sor - olvasható a közleményben.
Sebestyén Attila, a régiós fejlesztési ügynökség operatív igazgatója az MTI érdeklődésére a támogatott "tartaléklistás" beruházások között példaként említette a püspökszentlászlói kastély látogatóközpontjának és zarándokházának építését, egy mecseki Mindszenty-emlékhely létrehozását, a bikali rendezvénytér és lovarda, a somogyvámosi szabadidőközpont építését, a paksi Deák-ház rekonstrukcióját és benne egy klímatörténeti múzeum kialakítását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve