"Az egykulcsos adóban én nem látok túlságosan nagy mozgásteret a magyar kormány részéről, de nyilván meghallgatjuk, hogy mi a probléma, mi a kifogás ezzel az adórendszerrel kapcsolatban" - mondta Varga Mihály hétfőn az m1 Az Este című műsorában. Hozzátette: hároméves átmenet után, 2013-ban lesz először tiszta formájában egykulcsos 16 százalékos arányos adó. A szuperbruttó kivezetésével pedig lehet, hogy az államnak kevesebb bevétele lesz, de az adókiesés visszajöhet a gazdasági növekedés révén, azáltal, hogy akinél több pénz marad, az többet fogyaszt vagy beruház.
Arra a kérdésre, kategorikusan ki tudja-e jelenteni, ha ingatlanadót vagy vagyonadót kér az IMF, abba nem megy bele a kormány, Varga Mihály azt válaszolta: ha ezek a kérdések előkerülnének, a magyar kormány meg fogja vizsgálni, de több mint biztos abban, hogy egyelőre nemleges választ tudnak adni. A magyar gazdaság most egy olyan pályára került, ahol nem az adóemelést, hanem az adócsökkentést szeretnék megvalósítani. Továbbá, ezek az adók nincsenek előkészítve, néhány ügyben pedig alkotmánybírósági döntés született. "Nem hiszem, hogy a valutaalap ne mérlegelné azt, hogy ha ilyen kérdéssel előjön, akkor erre milyen választ tud kapni" - mondta.
Áthárítani a tranzakciós adót
A tranzakciós adóról szólva kifejtette, az Európai Bizottság és az IMF alapvetően a jegybanktörvény módosításától tette függővé, hogy a tárgyalások elkezdődjenek, biztos azonban abban, mivel ez igen tekintélyes részét érinti az adóbevételeknek, meg fogják kérdezni, hogy ez mi is pontosan. Varga Mihály úgy vélekedett, hogy a tranzakciós adó nem sérti a jegybank függetlenségét. A magyar kormány, amikor megtette ezt a javaslatát, mérlegelte ennek hatásait - jelentette ki a tárca nélküli miniszter.
Az elmúlt években sok olyan helyzet volt, amikor az államnak meg kellett térítenie a jegybankban keletkezett veszteséget - emlékeztetett -, ez a függetlenséget semmilyen módon nem befolyásolja. Az állam nem kívánja eldönteni a jegybank helyett, hogy milyen módon alkalmazza ezt az adót, saját maga fogja eldönteni ezt a kérdést. Ne zárjuk ki azonban azt a lehetőséget sem, hogy a jegybankban úgy döntenek, hogy mégis valamilyen köztes megoldást találnak, és valamit áthárítanak ebből - mondta Varga Mihály.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve