Egy hete jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a régóta beígért elektromosautó-támogatást, most pedig egy több mint negyvenoldalas dokumentumban a szaktárca közzétette a pontos feltételeket.
Összegyűjtöttük a legfontosabbakat.
- Az autó - bruttó árának - 21 százalékát fizeti az állam, de a támogatás maximum 1,5 millió forint lehet. További feltétel, hogy a támogatott autó nem lehet drágább 15 millió forintnál.
- Csak tisztán elektromos személyautók vagy kisteherautók kaphatnak támogatást. A konnektoros hibridek vagy a hatótávnövelt autókhoz nem jár.
- Az idén összesen 2 milliárd forint a támogatási keret, így, ha minden autó esetében a maximális 1,5 millióval számolunk, akkor alig több mint 1300 autóra lesz elég. Ha kimerül a keret akkor várhatóan újra feltöltik, a jelenlegi tervek szerint jövőre 3 milliárd forint lesz erre a célra.
- Az autók új értékére szóló cascót kell kötni. Ha egy esetleges baleset során például gazdasági totálkáros lesz, akkor a biztosítótól kapott kártérítésből a támogatást vissza kell fizetni. .
- Minimum három évig használni kell (üzemben kell tartani). Az érintett autó nem eladható, de az üzembentartói jog átruházható. Ideiglenesen sem vonható ki a forgalomból a támogatott autó.
- Támogatást kaphatnak magyarországi lakhellyel rendelkező magánszemélyek, magyarországi székhellyel vagy telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező egyéni vállalkozók, civil szervezetek, helyi önkormányzatok, köztestületek, gazdasági társaságok, költségvetési szervek.
- A magánszemélyek és egyéni vállalkozók legfeljebb 1 autóra, a szervezetek pedig maximum 5 autóra kaphatnak állami támogatást.
- A pályázat többek között kizárja a támogatásból azokat a cégeket, amelyek közúti árufuvarozást végeznek ellenszolgáltatás fejében.
- Kizárólag a programba regisztrált kereskedőktől lehet támogatott autót vásárolni, a regisztrációs kérelmeket október 3-tól nyújthatják be az érintett kereskedők.
- A pályázati programot az E-Mobi Nonprofit Kft. bonyolítja, a cég honlapján (e-mobi.hu) pedig közzéteszik a szükséges információkat.
A részletes feltételeket felsoroló dokumentumot itt olvashatja el (pdf).
Ha tetszett a cikk, a Bukszát szeretheti a Facebookon is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve