Csütörtökre virradó éjszaka túlnyomóan borult lesz az ég, inkább csak a Nyugat-Dunántúlon vékonyodik, szakadozik a felhőzet, ott esetleg köd is képződhet. A csapadékzóna kelet, északkelet felé helyeződik. Többfelé várható eső, a magasabban fekvő hegyekben havas eső, hó is. Csapadék legkisebb eséllyel a Nyugat-Dunántúlon fordulhat elő. Az északnyugati, nyugati szelet élénk széllökések kísérhetik, míg a Tiszántúlon délies marad az áramlás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon néhány fokkal hidegebb is lehet.
Csütörtökön a Dunántúlon vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Eközben keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, a csapadék súlypontja kelet felé helyeződik (miközben gyengül), emellett másutt is előfordulhat gyenge eső, zápor; északkeleten a hegyekben havas eső, hó is. Az északnyugati szelet a Dunántúl nagy részén, illetve a középső megyékben olykor erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 4 és 10 fok között valószínű.
Pénteken éjjel felszakadozik, elvékonyodik, a Duna-Tisza közén csökken is a felhőzet. Napközben gyengén vagy közepesen felhős ég mellett általában többórás napsütés várható, de az északkeleti tájakon erősen felhős maradhat az idő. Szitálás előfordulhat. Estétől nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 12 fok között, északkeleten 4, 5 fok körül valószínű - írják a meteorológusok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve