A nagytérségi helyzet a „szokásos” lesz a jövő hét első felében. Nyugati, délnyugati áramlással meleg légtömeg érkezik hazánk fölé, amelyet nyugaton található légörvény áramlási rendszere transzportál hozzánk.
A hőség csütörtökön, pénteken tetőzik. Ezeken a napokon a 38, 39 fokot is elérheti a csúcshőmérséklet, nagy területen pedig a 35 fokot meg is haladja majd. Pénteken északnyugat felől megérkezik a hőségzáró hidegfront, ekkor nagy hőmérsékleti kontrasztra kell készülni.
A frontig kevés lesz a csapadék
Csapadék tekintetében a front érkezéséig kevés helyen kell számítanunk helyi záporok, zivatarok kialakulására. A front átvonulásakor megnő a csapadékhajlam, de továbbra is záporos, zivataros jellegű csapadék lesz a meghatározó.
A hétvégén a ciklon, amelyhez a hidegfront tartozik kelet felé mozdul, és a hátoldali áramlási rendszerébe kerülünk, aminek hatására a jelenlegi forgatókönyvek szerint a nemzeti ünnepünkön szeles idő várható, és a front mögött kialakulhatnak záporok, zivatarok a gyorsan vonuló gomolyfelhőkből - írják a meteorológusok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve