Vasárnapra virradó éjszaka a frontális felhőzet délkelet felé vonul, amely az éjféli óráktól csökkenni kezd és az ország nagy részén kiderül az ég. A szélvédett délnyugati határ közelében pára, köd képződik. Eleinte helyenként, majd az éjszaka második felétől már csak elvétve fordulhat elő csapadék. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyeként meg is erősödik, a délnyugati megyékben a délnyugati irányú szél jobbára mérsékelt vagy gyenge marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.
Vasárnap az ország északkeleti felén felhőátvonulások várhatók sok napsütéssel. A délnyugati országrészben a déli óráktól nyugat felől megnövekszik, helyenként megvastagszik a felhőzet. Néhol futó zápor, este a délnyugati részeken gyenge, időszakos eső előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 18, 19 fok körül alakul, de délnyugaton ennél pár fokkal enyhébb idő valószínű.
Hétfőn felhőátvonulások várhatók, több-kevesebb napsütéssel. Helyenként előfordulhat zápor, északkeleten esetleg egy-egy zivatar is kialakul. Hajnalra a szélvédett, kevésbé felhős helyeken pára-, ködfoltok képződhetnek. Az északnyugati szél sokfelé megerősödik. Hajnalban általában 8, 13 fokot mérhetnek, de a szélvédett völgyekben hidegebb is lehet. Délutánra 15 és 19 fok közé melegszik fel a levegő - írják a meteorológusok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve