Csütörtök délután napos idő várható kevés gomoly- illetve fátyolfelhővel. Az esti órákban nyugat felől elkezd megnövekedni a fátyolfelhőzet. Csapadék nem valószínű. A déli szelet Sopron térségében olykor élénk lökések kísérhetik, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 19, 20 fok körül alakul. Késő este 6 és 14 fok közötti értékeket mérhetünk.
Péntekre virradó éjszaka nyugat felől tovább növekszik, a Dunántúlon meg is vastagszik a felhőzet, a keleti országrészben ugyanakkor hajnalig általában derült marad az ég. Többfelé alakulhat ki párásság, elsősorban keleten, északkeleten helyenként köd is képződhet. Csapadék nem valószínű, legfeljebb a reggeli órákban fordulhat elő az északnyugati határvidéken kisebb eső, zápor. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 5 és 11 fok között alakul, de a hidegre hajlamos keleti, északkeleti tájakon ennél több fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetünk.
Pénteken a reggeli, délelőtti órákban a látási viszonyok javulnak. Napközben a felhőtakaró kelet felé helyeződve fokozatosan szakadozik, csökken, délután már a keleti, északkeleti megyék kivételével egyre inkább gyengén felhős, napos idő lehet a jellemző. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, az északnyugati határ közelében kisebb eső, zápor előfordulhat. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 21 fok között alakul - írják a meteorológusok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve