Csütörtökre virradó éjszaka csökken a felhőzet, a legtöbb helyen kiderül az ég. Csapadék nem lesz. Helyenként pára-, ködfoltok kialakulhatnak. A szél - az északkeleti, keleti területek kivételével - veszít erejéből. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélcsendes fagyzugos tájakon, mint például a Duna-Tisza közi homokhátságokon és az északi völgyekben ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
Csütörtökön az ország döntő részén derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Késő estétől nyugat felől növekedni kezd a magasszintű felhőzet, de csapadék nem várható. Az északi, északkeleti, a Dunántúlon a délkeletire forduló szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.
Pénteken nyugat felől beborítja hazánkat a magasszintű felhőzet, emellett szűrt napsütésre számíthatunk, majd a nap második felében már erősebben felhős területek is lehetnek. Csapadéknak még kicsi az esélye. Hajnalban főleg a Dunától keletre pára-, illetve ködfoltok képződhetnek. Többfelé élénk, néhol erős lökések kísérhetik a délkeleti, majd a délnyugati szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +8 fok között alakul, elsősorban a keleti országrészben több helyen előfordulhat talajmenti fagy, de a fagyzugokban -3, -4 fokot is mérhetnek. A csúcshőmérséklet 12 és 19 fok között várható.
Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég és több helyen elered az eső, záporeső, majd a nap második felében északnyugat felől felszakadozik a felhőzet és csökken a csapadékhajlam. Időnként élénk lökések kísérhetik a déli, majd a nyugati szelet. A minimum-hőmérséklet 5 és 15 fok között alakul, a maximum 12 és 20 fok között valószínű, északkeleten mérhetik az alacsonyabb értékeket - írják a meteorológusok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve