Ma délután napos, gomolyfelhős idő várható, de a keleti megyékben több lesz a felhő, és ott kisebb eső, zápor, esetleg jégdara-zápor, valamint Szabolcsban havas eső is előfordulhat. Éjszakára kiderül az ég, de a Tiszántúl egyes részein köd és rétegfelhőzet képződhet.
Holnap ez utóbbiak feloszlanak, ezt leszámítva túlnyomóan derült, napos, csapadékmentes idő valószínű, napközben a Dunántúlon fátyolfelhőkkel. Ma estig az északnyugati szél nagy területen lesz erős, sőt viharos, majd éjszakára jelentősen mérséklődik a légmozgás. Csütörtökön a délire forduló szél a Dunántúlon megélénkülhet, északnyugati megyéinkben meg is erősödhet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -2 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 9 és 16 fok között valószínű, délnyugaton lesz a legmelegebb.
Pénteken egy szakadozott felhősáv elvonul délkelet felé, az ország nagy részén kisüthet hosszabb-rövidebb időre a nap, majd a délutáni óráktól északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Főleg az északkeleti és a nyugati, délnyugati megyékben fordulhat elő helyenként kisebb eső, zápor. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati szél. Hajnalban -6, +2, kora délután 7, 14 fokot mérhetnek.
Szombaton Az ország északi, északnyugati felén gomolyfelhős, napos idő várható, délen, délkeleten zártabb, vastagabb lehet a felhő. Néhol előfordulhat zápor, a hegyekben esetleg egy-egy hózápor. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik erős lökések. A hőmérséklet hajnalban -6 és +3, kora délután 6 és 11 fok között alakul - írják a meteorológusok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve