Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a tavaly decemberi és egész éves építőipari statisztikát. Tavaly novemberben az építőipari termelés 30,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, alacsony bázist. Az épületek építésének volumene 29,1, az egyéb építményeké 33,9 százalékkal nőtt. Az első tizenegy hónapban az építőipar teljesítménye 28,7 százalékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában - írja az MTI.
Kedden jelenik meg a fogyasztói árak januári alakulásának adata, és az ipari termelés tavalyi éves és decemberi adatának második becslése is. A fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek 2017-ben az előző évhez képest, decemberben pedig 2,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az éves infláció 2012-ben volt utoljára magasabb a tavalyinál, azonban jóval a jegybanki 3 százalékos inflációs cél alatt volt. (Ez vár a lakásárakra - friss prognózis érkezett.)
Kapcsolódó
Az ipari termelés volumene a február 7-i első becslés szerint 4,8 százalékkal volt nagyobb tavaly, mint 2016-ban, decemberben pedig 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, ám a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 4,5 százalékkal emelkedett.
Szerdán a tavalyi negyedik negyedéves GDP első becslését teszi közzé a KSH, emellett az állatállományról is közölnek statisztikát. A bruttó hazai termék (GDP) volumene tavaly a harmadik negyedévben 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 4,1, az előző negyedévhez viszonyítva 0,9 százalékkal nőtt. 2017 első három negyedévében a GDP volumene 3,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Szintén szerdán jelenik meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) január 30-i kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyve. Az ülésen a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén a monetáris tanács, és a kamatfolyosón sem módosított. Az akkori közlemény szerint az inflációs cél fenntartható eléréséhez - ami a jegybank szerint továbbra is 2019 közepére várható - az alapkamat, valamint a laza rövid és hosszú oldali monetáris kondíciók tartós fenntartása szükséges.
Csütörtökön a mezőgazdasági termelői árak tavaly decemberi statisztikáját publikálja a KSH. Tavaly novemberben 7,7 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A növényi termékek ára 8,6, az élő állatok és állati termékek árai 6,4 százalékkal emelkedtek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve