Nem igazolódtak azok a tegnapi hírek, amelyek szerint az egyik multinacionális üzemanyag-forgalmazó hálózatából került volna ki több tízezer magyarországi kártyatulajdonos adata. A vizsgálatok jelen állása szerint egy külföldi bankfüggetlen adatközpontból sikerült az illetékteleneknek eltulajdonítani egyebek mellett magyar bankkártya-adatokat. A MasterCard és a Visa híreink szerint vizsgálatot indított, az már most kiderült, hogy az adatok nem a kártyacégek hálózatából kerültek ki. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálódik.
A hazai bankok ugyanakkor az érintett kártyákat már letiltották, vagy vásárlási limitjeiket 0 forintra húzták le. A pénzintézetek döntő része ráadásul sms-ben, illetve telefonon már értesítette az érintett kört.
Mindez azt jelenti, hogy azok, akik ma tudnak tranzakciókat kezdeményezni, egyáltalán nincsenek veszélyben. Ugyanakkor a bankok már regisztráltak visszaélést az ellopott adatokkal. Fontos tudni, hogy az ügyfeleket kár nem érheti az ügyből kifolyólag. Ugyanakkor a kártyák pótlása - döntően a postázás okán - több napot vehet igénybe.
Információink szerint a kártyás visszaélés jószerivel az összes hazai bankot érintette.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve