Jelentős változások indultak el a bevásárlásban, többek között megjelentek már a kassza nélküli boltok, a robotokkal vagy éppen drónokkal házhoz szállító cégek is. Az Auchan már 2018-ban próbálkozott teljesen automata konténerboltokkal, míg az Amazon Go üzleteiben például bankkártya vagy okostelefon helyett a tenyerükkel fizethetnek a vásárlók. Egy stockholmi startup, a Lifvs pedig azért lépett és fordult a high-tech megoldásokhoz, hogy az eldugott, vidéki környékeken is könnyebben hozzá lehessen férni az élelmiszerekhez. a Business Insider cikke szerint.
A cég ugyanis mini élelmiszerboltokat hozott létre és üzemeltet Svédország vidéki részein. Az üzletek konténerekben vannak, és a hét minden napján, egész nap nyitva tartanak. A legtöbbször személyzet sincs a boltokban, mivel mesterséges intelligencia segítségével üzemeltetik őket. A cég társalapítója Daniel Lundh szerint az üzletekkel szeretnének javítani az ország vidéki, kieső részein élők élelmiszer ellátottságán, ugyanis a 90-es években a nagy élelmiszerláncok megjelenésével több mint a fele bezárt a kisebb, helyi boltoknak.
Kapcsolódó
Átlagosan 3 percet töltenek a konténerekben
A Lifvs -nek jelenleg 27 üzlete van az országban és oda mennek, ahol szükség van boltra. Az üzleteknek helyt adó konténereket kamion szállítja a helyszínre, és két különböző méretben érhetőek el. A kisebb 27 négyzetméteres és acélból készül, míg a nagyobb pedig 54 négyzetméteres és fából van. Amint megvan az engedély egy-egy új helyszínen, a boltok pár órán belül működőképesek. Az üzletek fenntartási költsége, és a munkaerőre fordított kiadások is alacsonyak, így tudják az olyan helyeket is kiszolgálni, ahol kevés a vásárló.
Lundh szerint az üzleteik a hét közepi bevásárlásokra ideális, hiszen a boltok alapterülete nem nagy, így sok termék nem fér el, először például nem is tudták, mennyi termékre lesz szükség, de folyamatosan gyűjtötték az adatokat, így a technológia egyre jobb becsléseket tudott adni. Egy vásárló átlagosan 3 percet tölt például az üzletben.
Appal lehet bemenni az ajtón
A boltba a Lifvs applikációjának letöltésével lehet bemenni, az appban tudják megadni a vásárlók a bankkártyájuk adatait is. A fizetés biztonságos így, hiszen az app csatlakozik a svéd bankok által üzemeltetett azonosító rendszerhez, amely alkalmazásához, amelyet a bankjai üzemeltetnek.
A mobilos alkalmazással nem csak fizetni lehet, de az ajtót is ez nyitja. Vásárláshoz mindössze a kiválasztott termékek vonalkódját kell beszkennelni, az árát pedig automatikus levonják az appban regisztrált kártyáról.
Segít a mesterséges intelligencia
A cég mesterséges intelligenciát is használ, a technológia így személyre szabott ajánlatokat és kuponokat, valamint recepteket kínál a vásárlóknak a korábbi vásárlásaik alapján. A technológia egyébként hasonló ahhoz, amit az Amazon online áruház használ a pénztár nélküli Amazon Go nevű boltjaiban. Lundh szerint azonban fontos különbség, hogy náluk a vásárlóknak be kell szkennelniük a megvásárolni kívánt termékeket, így pedig a cégnek több lehetősége van a kommunikációra az éppen vásárló emberekkel.
Kamerákkal, személyzet nélkül
Az üzletvezető átlagosan hetente háromszor látogat el minden egységbe, hogy ellenőrizze a készleteket. Kamerák minden üzletben vannak, de csak akkor tudnak meggyőződni arról, hogy minden termék megvan-e, amikor bemegy az üzletvezető. Lundh szerint a rendszert nem arra tervezték, hogy elkapja a bolti tolvajokat, hanem, hogy kiszolgálja azt a többséget, akik nem lopnak.
A Lifvs tovább terjeszkedne Svédországban, de a terjeszkedés legnagyobb lehetőségét a technológia licencelése jelentené.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve