Az önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az új szociális rendelet legfontosabb célja, hogy megakadályozza a családok elszegényedését a kerületben. Ennek nyomán a hivatal 26 ezer forintig kipótolja azoknak a jövedelmét, akiknek ennél kevesebb bevételük van
A rendelet másik legfontosabb pontja a lakásfenntartási támogatás, amely az adósságok felhalmozódásával, a közüzemi szolgáltatások kikapcsolásával és a lakhatás elvesztésével szemben nyújt védelmet. A hirtelen jelentkező többletkiadásokra pedig bevezetik az eseti szociális segélyt. Ezt az egyszeri vissza nem térítendő segélyt azok kaphatják, akik két hónapig nem tudják fizetni lakhatási költségeiket.
Ezen felül a szociális rendszer új elemeként idén ősztől már az óvodába járó gyerekek is kapnak tanévkezdési hozzájárulást, továbbá a születési támogatás összegét 30 ezer forintra emelte a képviselő-testület.
A szociális rendszerre Zugló az idén félmilliárd forintot fordít saját bevételeiből. Minimáljövedelemben várhatóan mintegy háromszáz, lakhatási támogatásban pedig háromezer család részesülhet - olvasható az önkormányzat közleményében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve