Az orosz minisztérium pénteken azt közölte: "a Kijevnek szánt, Magyarországról származó fegyverszállítmányok nyílt megsértését jelentik azoknak a kötelezettségeknek, amelyeket Budapest a hagyományos fegyverek exportja területén vállalt". Moszkva a Hídfő.Net internetes újság hírét kommentálta. A Külgazdasági és Külügyminisztérium válaszközleményében határozottan cáfolta, hogy Magyarország haditechnikát szállítana Ukrajnába, a portálon megjelent cikket pedig álhírnek nevezte.
Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke és Demeter Márta, a külügyi bizottság MSZP-s tagja szombaton, az MTI-hez eljuttatott közleményben tudatta, tekintettel az ukrán eseményekre és Magyarország nemzeti érdekeire, a pénteki fejlemények és az orosz külügyminisztérium közleményének tisztázására kezdeményezik a három miniszter meghallgatását a nemzetbiztonsági és a külügyi bizottság jövő heti együttes ülésén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve