Az idei első negyedévben a külkereskedelmi folyamatokban legalább a tavalyi szinteket sikerült elérni, majd az április szép számokat hozott, ám a jelek szerint a lendület elfogyott májusban. A KSH ma reggel publikált gyorsszámai alapján a hónapban az export forintértéke 2,4 százalékkal, az importé pedig 1,4 százalékkal csökkent a 2012-es bázishoz képest, euróban számolva a kivitel 1,9, a behozatal pedig 0,9 százalékkal mérséklődött. Így a hónapban a kivitel 2023 milliárd forintot (6,91 milliárd euró), a behozatal pedig 1832 milliárdot (6,25 milliárd euró) tett ki. A kis visszaesés ellenére a mérleg többlete nincs veszélyben: a hónapban 653 millió euró lett − szemben a 2012-es 729 millióval −, az öthavi aktívum pedig 3,11 milliárd eurónál tart, az erős áprilisnak köszönhetően továbbra is felülmúlva a tavalyit (2,85 milliárd euró). A májusi kedvezőtlen adatok részben várhatóak voltak, miután a múlt pénteken kiderült, hogy az ipari termelés mínuszba fordult a hónapban.
A negyedik havi erős számok után az elemzők egy része optimista volt, míg mások továbbra is úgy vélték, hogy még nincs szó trendfordulóról, azaz továbbra is kérdés, mikor jön az igazi növekedés a magyar gazdaságban. Márpedig az exporttól függő magyar gazdaságban jó külkeradatok - elsősorban erős export - nélkül nem valószínű, hogy gyorsul a magyar GDP. A KSH korábban közölt adatai szerint az árufőcsoportok közül a gépek exportja 3,5, importja pedig 2,0 százalékkal nőtt idén az első négy hónapban, a közúti járművek kivitele folyamatosan bővül, a behozatalt pedig a budapesti járműbeszerzés dobta meg. A feldolgozott termékeknél a gyógyszerkivitel kissé nőtt, a szerves vegyi terméké jobban, az élelmiszerexport 6,3, az -import pedig 4 százalékkal csökkent 2012 első négy hónapjához képest.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve