A közlemény szerint a fiatalok 83 százalékának van bankkártyája, 74 százalékuknak saját folyószámlája is. Ezzel szemben hitele, banki megtakarítása, életbiztosítása és befektetése keveseknek van, pedig a trend szerint takarékoskodnak - idézi az MTI.
A felmérésből kiderül: a fiatalok 37 százaléka rendelkezik megtakarítással, a megtakarítók 21 százaléka már a hónap elején félreteszi a kitűzött összeget, míg a hónap végén megmaradt pénzt a fiataloknak csak a 19 százaléka spórolja meg. A megkérdezettek 29 százaléka alkalmanként, 31 százalékuk pedig soha nem tesz félre pénzt. Hozzátették, utóbbiak aránya 2014-ben még 38 százalék volt.
Kapcsolódó
A megtakarítások átlagos összege 767 ezer forint körül van, amely nagyjából megfelel a három negyedévvel ezelőttinek. Az aktív dolgozók megtakarítása átlagosan egymillió forint, a diákoké 307 ezer forint, a munkanélkülieké 669 ezer forint, míg a gyesen vagy gyeden levők 152 ezer forintot takarítanak meg.
A felmérés szerint a fiatalok 39 százaléka a megtakarításból lakást szeretne vásárolni, majdnem ugyanennyien - 38 százalék - általános tartalékot képeznének, ötödük autóra és utazásra gyűjt, ennél kevesebben családi eseményre, oktatásra, nyugdíjra tesznek félre.
A felmérés rámutat arra is, hogy lakáshitele jellemzően csak a 26 éven felülieknek van, a fiatalabbak nem vesznek fel kölcsönt és nem fektetnek be.
A jóléti index negyedévente vizsgálja a fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait, kitér többek között a lakhatásra, a munkára, az előrelépési lehetőségekre, az oktatásra és a családra. A Free Association által 2017 márciusában végzett kutatásban háromszáz 19-29 éves fiatal vett részt, akik a magyarországi városi lakosságot reprezentálták nem, korcsoport, régió, település típus és iskolai végzettség alapján.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve