Várhatóan a február 13-i héten kezdődik idén az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, amelynek egyik legfontosabb szavazása az államfő újraválasztása lesz. Áder János köztársasági elnök ötéves mandátuma májusban jár le, és nemrég a Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy a párt ismét őt jelöli az államfői posztra. A döntésről Orbán Viktor miniszterelnök személyesen tájékoztatta Áder Jánost, aki megtiszteltetésnek tekintette a felkérést, és el is fogadta azt - számol be az inforadio.hu.
A parlament honlapján található kormányzati törvényalkotási program negyvennyolc javaslatot tartalmaz a tavaszi ülésszakra. A várható előterjesztések között szerepel egy új adózás rendjéről szóló jogszabály, amely az ügyfélbarát adóigazgatási rendszert célozza, de napirendre kerül az új büntetőeljárási kódex, illetve a Magyar Pszichológus Kamara létrehozását kezdeményező javaslat is.
A nagyobb terjedelmű törvényjavaslatok között új nemzetközi magánjogi kódex, az ügyvédi tevékenységről új jogszabály, valamint a magánynyomozásról törvény elfogadását kezdeményezi a kabinet. Mindemellett - ahogy az elmúlt években - már a tavaszi ülésszakban megszavazhatják a képviselők a következő évre, tehát 2018-ra vonatkozó költségvetést is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve