Az ülés hétfőn 11 órától napirend előtti felszólalásokkal folytatódik, amit kérdések és azonnali kérdések követnek.
Ezután a kormány kezdeményezésére a 2014-2020 között Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról tartanak politikai vitát több mint hétórás időkeretben. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes erről szóló előterjesztése indoklásában emlékeztetett: egy kormányrendelet írja elő a kabinetnek, hogy félévente az Országgyűlés előtt számoljon be a brüsszeli pályázatok tervezéséről, végrehajtásáról és ellenőrzéséről.
A keddi ülésnap reggel 9 órakor a közoktatás helyzetéről szóló vitával kezdődik, amelyet az MSZP kezdeményezett és a másik két ellenzéki frakció is támogatott. A parlament legfeljebb hat és fél órában tárgyalhatja ezt a napirendi pontot, majd a Jobbik szorgalmazására - és szintén az ellenzék többi pártja által támogatva - a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosításáról tartanak vitát, amelyre több mint öt óra áll majd rendelkezésre.
Az LMP kezdeményezésére szerdán tartottak vitát a munkaerőhiány okairól, a frakciók és a kormány képviselői összesen nyolc órában fejtették ki véleményüket.
A házszabály szerint az Országgyűlés a kormány vagy a képviselők legalább egyötödének (negyven képviselőnek) indítványára tart vitát. Minden képviselő legfeljebb két politikai vitát támogathat ülésszakonként.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve