A napirendi javaslat alapján az ülés rendhagyó módon hétfőn 9 óra 30 perckor kezdődik, és lebonyolítása is eltér a megszokottól. A napirend előtti felszólalásokat követően a jobbikos Gyüre Csaba teheti le képviselői esküjét. A 2010-2018 közötti parlamenti ciklusokban is tevékenykedő ellenzéki politikus a Jobbikból kilépett Hegedűs Lorántné helyét foglalhatja el.
A Ház ezután határozathozatalokat tart. Elsőként az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló törvényt módosíthatják Áder János köztársasági elnök észrevételei alapján, majd a kabinet családvédelmi akciótervéről döntenek.
Az emberi erőforrások minisztere javaslatában a személyi jövedelemadóról szóló törvény változtatását kezdeményezi a babaváró támogatás és a nagycsaládok személygépkocsi-vásárlási támogatása érdekében. Az indítvány emellett tartalmazza a gyermekvállalási korban lévő házaspároknak elérhető, legfeljebb 10 millió forint összegű babaváró támogatás kamatmentes kölcsönéhez kapcsolódó állami kezességvállalás főbb szabályait is.
Elfogadhatják még a jövő évtől felálló közigazgatási bíróságok függetlenségének további garanciáiról szóló fideszes törvényjavaslatot is. Trócsányi László igazságügyi miniszter azt közölte, az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete jelezte, tárgytalannak tekinti korábbi bírálatait, amennyiben az Országgyűlés elfogadja a jelzett módosításokat.
Az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések ezúttal a szavazások után hangozhatnak el.
Kedden reggel 9 órakor kezdődik a parlamenti munka, a napirend előtti felszólalások után pedig újabb szavazások következnek.
A képviselők ekkor dönthetnek egyebek mellett a kormány pénzügyi és klímapolitikai javaslatairól is.
A parlament honlapján elérhető munkarend alapján az Országgyűlés várhatóan az EP-választás másnapján, május 27-én folytatja ülésezését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve