A tanácskozáson a kormánypárti képviselők tájékoztatást hallgatnak meg Orbán Viktor miniszterelnöktől, Pintér Sándor belügyminisztertől, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől a migráció következtében kialakult helyzetről, a határzárról és a várható további lépésekről - mondta a frakcióvezető.
Szó lesz arról is, hogy a kormányfő milyen mandátummal készüljön az európai uniós csúcstalálkozóra. Rogán szerint a kormánypárti frakció megerősíti, hogy továbbra is a határok védelmét tartják a legfontosabbnak, minden másról csak ezután lehet beszélni. A képviselőcsoport ki kívánja nyilvánítani azt is, hogy Magyarország nem akar egy nagy menekülttáborrá válni, az úgynevezett hotspotokat az EU területén kívül kell kialakítani.
A politikus szerint tájékoztatást kapnak majd a bürokráciacsökkentés állásáról is. Állami, közigazgatási rezsicsökkentésre van szükség, ennek előkészületeiről, a várható törvényi változásokról Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől várnak beszámolót. E törvényjavaslatok még ősszel az Országgyűlés elé kerülhetnek.
A frakcióülésen tárgyalnak továbbá a gyermekes családok támogatásáról, amellyel kapcsolatban kiemelt téma lesz a széles körű ingyenes gyermekétkeztetés és tankönyvellátás. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár ad tájékoztatást.
Napirendre kerül még, hogy a gyermekek után járó adókedvezmény hogyan bővíthető a következő években. Fixálni szeretnék ennek a menetrendjét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve