A legelitebb fegyvernem az új Magyar Honvédség történetébe – mondta Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora tavaly májusban az űrhadviselésről, a „Bevezetés az űreszközök üzemeltetésébe” című tanfolyam oklevél-átadó ünnepségén, ahol tízen vehették át ezt a képzettséget igazoló oklevelet. A Népszava megpróbált utánajárni, hogy mi lett a tavaly végzett – ahogy Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség (MH) parancsnokhelyettese fogalmazott – „űrkatonákkal".
Megkeresték Ferencz Orsolyát, aki a tavalyi oklevél-átadón többek között arra beszélt, hogy a XXI. század emberének a történelmét a világűrben írják, ám nem tudták meg tőle, hogy a „történelem írásában” a magyar katonák részt vettek-e, mert többszöri érdeklődésre sem reagált.
Kapcsolódó
A Külgazdasági és Külügyminisztérium annyit rögzített: „A szóban forgó képzés, illetve a végzett hallgatók tevékenysége nem kapcsolódik a magyar űrhajósprogramhoz, a következő magyar űrhajós kiválasztásához". A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint: „a hallgatók a tanfolyamon a világűrrel kapcsolatos természet-, társadalom- és műszaki tudományos tárgyakat hallgattak, illetve gyakorlatokat végeztek."
A HM válasza alapján a katonák „végzésük után az MH Modernizációs Intézet kötelékében műholdtechnológiával, művelettámogató rendszerek szimulációjával és katonai űrműveletekkel kapcsolatos további tanulmányokat folytattak."Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve