Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a mezőgazdasági termelői árak idén januári alakulásáról szóló statisztikáját. Tavaly decemberben a mezőgazdasági termelői árak 5,1 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz mérve a novemberi 7,7 százalék után. A növényi termékek 6,0 százalékkal, az élő állatok, állati termékek 3,8 százalékkal drágultak. A tavalyi egész év átlagában a mezőgazdasági termelői árak 5,6, százalékkal voltak magasabbak, mint 2016-ban.
Szerdán jelenik meg a januári ipari termelés második becslése. A március 7-én kiadott első becslés szerint az ipari termelés volumene 6,9 százalékkal meghaladta januárban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 6,7 százalékkal nőtt.
Kapcsolódó
Szintén szerdán publikálja a KSH az építőipar januári teljesítményéről szóló statisztikát. Tavaly egész évben az építőipari termelés 29,6 százalékkal haladta meg 2016. évi alacsony bázist, amikor 18,8 százalékkal visszaesett az ágazat teljesítménye az előző évihez képest. 2017 decemberben az építőipari termelés volumene 35,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a novemberi 30,9 százalékos növekedés után. Az épületek építése 27,0 százalékkal, az egyéb építményeké 34,8 százalékkal emelkedett 2017-ben, míg 2016-ban 3,7 százalékos, illetve 33,0 százalékos volt a visszaesés.
A kép forrása: Pixabay
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve