Az MKIK GVI negyedéves vállalati konjunktúra-felmérésében 400 cégvezető - 300 kis- és középvállalkozás és 100 nagyvállalkozás - véleményét kérdezték meg 2018 júliusban üzleti helyzetükről és kilátásaikról. A felmérés szerint az MKIK GVI negyedéves konjunktúramutatója az áprilisi 39 pontról júliusban 42 pontra emelkedett, ez 2010, a konjunktúra-kutatásuk kezdete óta a legmagasabb érték.
Ugyanakkor csak a kis- és középvállalkozások körében vizsgált az üzleti bizalom a 2017. júliusa óta tartó emelkedő tendencia után az idei második negyedévben megszakadt, a kkv konjunktúra-mutató az áprilisi 38 pontról júliusra 34 pontra csökkent.
Az úgynevezett bizonytalansági mutató értéke júliusban 2 ponttal, 26 pontra csökkent az előző negyedévben mérthez képest, ami arra utal, hogy a hazai vállalkozások helyzetértékelése némiképp egyöntetűbbé vált az áprilisi felméréshez képest.
A konjunktúra-mutató értéke az építőipari, illetve a kereskedelmi vállalkozások esetében a legmagasabb, 45 ponton áll, a feldolgozóipari cégek körében 41 pont, míg az egyéb gazdasági szolgáltatásokat nyújtó cégekre vonatkozóan 39 pont. Az előző negyedévhez képest az egyéb gazdasági szolgáltatást nyújtó cégeknél 8, a kereskedelmi vállalkozások körében 6, az építőipari cégeknél pedig 5 pontos növekedést mértek, míg a feldolgozóipari vállalkozások mutatója áprilishoz viszonyítva nem változott - olvasható az MKIK GVI felmérésében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve