A legújabb statisztika szerint áprilisban az exportbevételek még az eleve visszaesett márciusiakhoz képest is több mint harmadával, az importkiadások pedig több mint negyedével. Ez hatalmas kilövést eredményezett az áruforgalmi hiányban, ami így 160 millió euróról 937 millió euróra ugrott, és a folyó fizetési mérlegben is 1,074 milliárdra nőtt a hiány az előző havi 311 millió euróról.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fizetési mérleg-statisztika adatok szerint az áruforgalmi hiányt a szolgáltatások külkereskedelmének többlete - az előző hónappal ellentétben - áprilisban nem tudta kompenzálni, hiszen alapvetően az utazási korlátozások miatt 160 millió euróra apadt a márciusi 295 millióról és az első két hónap 500 millió euró fölötti szintjéről.
Az idegenforgalom megszűnt, mindössze 7 millió euró volt a szektor többlete áprilisban, miközben januárban és februárban 259 millió, illetve 211 millió euró volt, és még márciusban is 62 millió maradt belőle.
A jövedelmek egyenlege a szokásosnál jóval kisebb, 217 millió euró hiányt mutatott, a márciusi 406 millió, és a februári 377 millió euró után.
A befektetések után járó jövedelmekből a márciusinál 136 millióval kevesebb, 507 millió eurót vontak ki a jövedelemtulajdonosok, ezen belül 129 millió euróval csökkent a közvetlen működőtőke befektetések nyereségéből hazautalt profit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve