A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői korábbi várakozásukkal ellentétben most már nem számolnak azzal, hogy az MNB már kedden csökkenti alapkamatát. Új alapeseti előrejelzésük az, hogy első lépésként májusban 0,15 százalékponttal 1,20 százalékra csökken a jegybanki kamat. A monetáris tanács 0,10-0,15 százalékpontos lépésekkel 1,00 százalékra, esetleg ennél alacsonyabbra csökkenti az irányadó MNB-kamatot a ciklus végére.
A JP Morgan elemzői ugyanakkor továbbra is látnak esélyt arra, hogy az új kamatcsökkentési ciklus már kedden elkezdődik. Hangsúlyozzák azt a véleményüket is, hogy a várható monetáris enyhítés fő hajtóereje nem az infláció, mivel az MNB-nek egyéb célja is van: szeretne például gyengébb forintot a gazdasági növekedés és az infláció egyidejű élénkítése végett.
A JP Morgan elemzői 2016 végére is csak 1,6 százalékos tizenkét havi inflációt várnak Magyarországon, rövid távon pedig azzal számolnak, hogy az éves összevetésű infláció ismét enyhe mértékben mínuszba fordul egy időre az alacsony olajárak miatt.
Mások szerint is
Ezt más nagy londoni házak is jósolják. A Morgan Stanley pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői szerint a teljes kosárra számolt tizenkét havi infláció már májusban ismét negatív lesz, és egészen szeptemberig mínuszban marad.
A maginfláció továbbra is figyelemreméltó mértékben stabil, az ingatlanárak pedig 18 hónapja meglehetősen gyorsan emelkednek, és e két tényező a Morgan Stanley londoni elemzői szerint arra vall, hogy a teljes kosárra számolt infláció nem jelzi teljes egészében a magyar gazdaságban érvényesülő tényleges inflációs nyomást. Véleményük szerint ugyanakkor ezzel együtt is a teljes kosárra számolt infláció, valamint az Európai Központi Bank (ECB) enyhítési alapállása fogja rövid távon meghatározni az MNB reagálását, és ez további monetáris enyhítéshez vezet.
Úgy vélik, az MNB az új inflációs jelentésében meredeken, valamivel zéró fölötti szintre csökkenti az idei átlagos inflációra szóló prognózisát. Lehetséges, hogy a monetáris tanács ennek nyomán már kedden csökkenti a jegybanki alapkamatot, de a cég elemzői valószínűbbnek tartják, hogy az MNB ezzel kivár áprilisig vagy májusig. Minden tényezőt egybevetve a Morgan Stanley elemzői azzal számolnak, hogy az MNB a második negyedévben 1,00 százalékra csökkenti alapkamatát a jelenlegi 1,35 százalékról.
Vágás csak a második negyedévben?
A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) feltörekvő piacokkal foglalkozó közgazdászai ugyancsak arra a következtetésre jutottak Budapesten tett minapi tájékozódó látogatásuk alapján, hogy az MNB 0,35 százalékponttal 1,00 százalékra csökkenti alapkamatát az idén. Azzal számolnak, hogy az újabb kamatcsökkentési ciklus a második negyedévben kezdődhet, kisebb, 0,10-0,15 százalékpontos lépésekkel.
A Commerzbank londoni befektetési részlegének elemzői alapeseti előrejelzésükben szintén azt valószínűsítik, hogy az MNB az idei év végéig 1,00 százalékra csökkenti alapkamatát.
A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni elemzőinek alapeseti előrejelzése az, hogy a monetáris tanács a keddi kamatdöntő ülésen még nem módosítja az 1,35 százalékos alapkamatot. A ház szerint ugyanakkor az alacsony infláció és a forint ereje miatt "van egy csekély esély" arra is, hogy az MNB már kedden kamatcsökkentést jelent be.
A GS londoni elemzői szerint azonban az MNB valószínűleg megvárja, hogy a monetáris eszköztár legutóbbi átalakítása teljes mértékben kifejtse hatásait, és csak ezután dönti el, hogy szükséges-e a kamatcsökkentés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve