Elmondta, hogy mintegy 3,5 millió, elszámolási kötelezettséggel érintett forint- és 16 900 ténylegesen devizában törlesztett hitelszerződés van. Hozzátette, hogy ezek jellemzően kisebb összegű hitelek, például rövid futamidejű gyorskölcsön szerződések, személyi kölcsönök, áruhitelek, amelyek kevesebb ügyfelet érintenek.
Ezeknél a hitelszerződéseknél kisebbek lesznek a visszafizetendő összegek is, mivel - szemben a devizaalapú hitelekkel - itt nincs árfolyamrés elszámolás, csupán a tisztességtelenül megemelt kamatot, díjat, költségeket fizetik vissza a bankok - fejtette ki.
Binder István elmondta, hogy néhány, a Magyar Nemzeti Bank által indított közérdekű per még folyamatban van ezekkel a hitelszerződésekkel kapcsolatban, így ezekben az esetekben a szeptember végi határidőhöz képest későbbre csúszhat az elszámolás. Hangsúlyozta azonban, hogy "mindenki a pénzéhez jut". A szóvivő véleménye szerint a jegybank ezeket a pereket is meg fogja nyerni, az MNB meggyőződése ugyanis, hogy a bíróság el fogja fogadni azokat az érveket, amelyeket a jegybank a fogyasztók nevében előterjesztett.
Beszélt arról is, hogy a devizaalapú elszámolásokkal kapcsolatban 105 ezer panasz érkezett a bankokhoz, amelyekből azok mintegy 2700-at fogadtak el. A Pénzügyi Békéltető Testülethez 5600-an fordultak, de ennél a jogorvoslati fórumnál még kevés ügy zárult le. Utóbbiak közül öt esetben kötelezték a bankot az elszámolásra, 29 esetben pedig kiegyeztek a bankok az ügyfelekkel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve