Az 0,9 százalékos alapkamat tartós fenntartása összhangban van a júniusi Inflációs Jelentés előrejelzésével, valamint, hogy az előző kamatdöntés óta nem történt olyan fejlemény, amely a jelenlegi kamatszint megváltoztatását indokolná. A Monetáris Tanács a júniusi Inflációs jelentés előrejelzésének ismeretében úgy ítélte meg, hogy az év eleji átmeneti lassulást követően ismét élénkül a magyar gazdaság, azonban az infláció tartósan alacsony marad és csak 2018 első felében közelíti meg az árstabilitásnak megfelelő 3 százalékos értéket - olvasható az MNB monetáris tanácsának június 21 ülésről nyilvánosságra hozott összefoglalóban.
Néhány tanácstag kiemelte, hogy a nemzetközi folyamatok, mint például az alacsony nemzetközi inflációs és kamatkörnyezet, a Fed várható kamatpályája körüli, illetve az Egyesült Királyság EU tagságával kapcsolatos népszavazás okozta bizonytalanság óvatos monetáris politikai megközelítést indokolnak. A tanácstagok megítélése szerint, amennyiben szükséges, nemhagyományos eszközök alkalmazása mellett is dönthetnek a jövőben.
A kamatcsökkentési ciklus májusi lezárását követően, az alapkamat tartását és a kamatfolyosó változatlanul hagyását minden jelenlévő tanácstag támogatta a júniusi ülésen. A Monetáris Tanács tagjai szerint a döntés összhangban van a
jegybank korábbi magatartásával és kommunikációjával, valamint a piaci várakozásokkal, így
erősíti a jegybank hitelességét és kiszámíthatóságát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve