Úgy fogalmaznak, az alapkamat további csökkentésével egyre inkább olyan környezet felé haladna az MNB, ahol a közgazdaságtan és a monetáris politika alapvető törvényszerűségei másképpen viselkedhetnek, azaz nem szándékolt mellékhatások jelenhetnek meg.
"A jelenlegi alapkamatszint mellett ismerjük a világot, ráadásul az alapkamat stabilitása önmagában fontos érték, hiszen a tartósan változatlan kamatszint nagyobb kiszámíthatóságot és jobb tervezhetőséget jelent a piaci szereplők számára, ezáltal megkönnyíti a hosszú távú gazdasági döntések meghozatalát" - írták. Megjegyezték, hogy ezeket szem előtt tartva a monetáris tanács nem a rövid távon elérhető legalacsonyabb alapkamat elérésére törekszik, hanem azon kellően alacsony alapkamatszintet célozza meg, amelynek tartós, akár évekig történő fenntartása elősegíti az inflációs cél középtávú elérését. Eszerint legalább 2017 végéig, de akár 2018-19-ig is fennmaradhat az MNB laza monetáris politikai feltételrendszere.
A legfrissebb felmérések szerint piaci elemzők a jelenlegi alapkamat tartós fenntartására, és az előrejelzési horizonton laza monetáris kondíciókra számítanak - jegyezték meg.
A három hónapos betét mennyiségi korlátozása a jegybanki eszköztár szerves részévé vált, az MNB így a jegybanki célok megvalósulását a jövőben is nemkonvencionális intézkedésekkel támogathatja, az alapkamat változatlan szinten tartása mellett - tették hozzá.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve