Mint írták, versenyjogilag kifogásolható, hogy egyes biztosítók a felelősségbiztosítási alapú károk rendezése során a szervizek és alkatrész forgalmazók között egyes, az adott biztosító által kiemelt vállalkozások javára különbséget tesznek az elismert vállalkozási díjak és alkatrészárak mértékében. A károsult jogszabály alapján jogosult a teljes kártérítésre és nem annak alapján, hogy melyik biztosító melyik partnerével javíttatta ki gépkocsiját.
A közlemény szerint a jelenlegi szabályozás azt eredményezi, hogy a vétlen károsultaknál indokolatlan és sehonnan meg nem térülő veszteség keletkezik, a vétkes károkozó helyébe lépő felelősségbiztosítónál viszont indokolatlan gazdagodás; míg a kgfb alapján a biztosítóval szemben a kijavítás teljes költsége nem érvényesíthető, addig az egyenes károkozóval szemben a Ptk alapján igen.
A hatályos szabályozás azt is eredményezi, hogy a biztosítók a roncsérték indokolatlanul magas értékmeghatározásában váltak érdekelté.
Közölték, hogy az autóklub április 15-i ülésén megtárgyalta a devizaalapú autó hitel-, kölcsön-, és pénzügyi lízingszerződéseket is érintő és a pénzügyi intézményeket terhelő elszámolási kötelezettséggel kapcsolatos törvények rendelkezéseit. Kiegészítendőnek tartják azokat a jogszabályi rendelkezéseket, melyek alapján a törvényi elszámolási kötelezettség kizárólag a fogyasztónak minősülő természetes személy autósokkal szemben terheli a pénzügyi intézményeket, hiszen valós és védendő fogyasztói érdekek az úgynevezett kényszervállalkozásoknál, vagy családi vállalkozásoknál - például színész bt., takarító kft. - ugyancsak felmerülhetnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve