Hétfőn fogadta el az idei költségvetés módosítását parlament - amit a Mol 21,2 százalékos pakettjének állami megvásárlása tett szükségessé. Alig telt el két nap és a Matolcsy-féle minisztérium újabb - immár 85 oldalas költségvetési törvénymódosítással rukkolt elő. A szerdán beterjesztett módosítás indoklása szerint immár a tárca számára is világos, hogy a költségvetés bevételi oldalát tavaly ősszel rosszul tervezték meg - s emiatt volt a 250 milliárd forintos zárolásra szükség, amiből 182 milliárd forint a kormányzati fejezeteket érintette.
A zárolás februári bejelentéseként Matolcsy György gazdasági miniszter még kiszámíthatatlan pénzpiacokról és a világgazdasági válság újabb hullámairól beszélt - ám mára a minisztérium is elismeri a tévedését.
Kapcsolódó
A 85 oldalas költségvetési módosítás végigvezeti a 182 milliárd forintos zárolást az utolsó millió forintig a költségvetésen, ami azért nagy szó, mert eddig a kormány titkolta a részletes adatokat - végül a Költségvetési Felelősségi Intézet perrel való fenyegetésétől hátrált meg a kormány és a civil ellenőröknek átadták a kért adatokat.
Ugyanakkor új adat, hogy a kormány mely sorokon vár bevételkiesését: az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a társasági adóknál - az eredeti tervekhez mérten - 84, az áfabevételeknél pedig 69 milliárd forintos mínuszt lát. Az eva-bevételeket 16 milliárd forinttal tervezték túl - ugyanakkor az szja bevételeknél a tárca nem lát okot a változtatásra.
A kormány által beterjesztett költségvetési módosítás nullszaldós, hisz mind a bevételi, mind a kiadási oldalt 182,12 milliárd forinttal csökkenti - így a hiányszám változatlan marad. Ugyanakkor a vita során bármikor érkezhet olyan költségvetési módosító, amely növeli pénzforgalmi hiányt. Erre csábíthatja a kormánypárti képviselőket az a tény, hogy az eredményszemléletű egyenleg a magánpénztári pénzeknek köszönhetően a GDP plusz két százaléka is lehet.
| Általános forgalmi adó | 69,02 |
| Egyszerűsített vállalkozói adó | 16,00 |
| Társasági adó | 84,00 |
| Illetékek | 6,60 |
| Kutatás Technológiai Alap befizetése | 9,00 |
| Forrás: törvényjavaslat |
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve