A Magyar Közlönyben megjelent határozat a támogatás intenzitását 90 százalékról 96,31 százalékra emelte. Korábban az IKOP támogatás 11 milliárd forintot tett ki és a teljes összeg alig 15 milliárd forint volt.
A 83-as számú főút Pápa és Győr közötti szakasza 2x2 sávos főúttá épül át, 30 hónap alatt - közölte a Napi.hu tavaly augusztusban, amikor a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közzétette a kivitelezésre a felhívást az uniós közbeszerzési közlönyben. A kivitelezés két részből áll. Az első rész a Pápa és Tét közötti 19 kilométeres szakasz, amelyhez kapcsolódik az 1,5 kilométeres repülőtéri bekötőút. A második szakasz Téttől tart Győrig, 17 kilométer hosszúságban.
A közbeszerzés eredménye idén májusban jelent meg: a szóban forgó utat a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. és a "Soltút" Útépítő, Fenntartó és Kereskedelmi Kft. építheti át 2x2 sávosra, nettó 90,4 milliárd forintért. A becsült ellenérték ettől 8,6 milliárd forinttal kevesebb volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve