Az elmúlt években vegyes rendszerűek voltak az árverések, a hagyományos személyes ajánlattétel mellett interneten is lehetett licitálni az ingatlanokra.
Szeptember elejétől azonban már csak elektronikus úton lehet ingatlanra ajánlatot tenni. Ehhez a végrehajtónál kell regisztrálnia magát annak, aki licitálni szeretne. A regisztráció díja a korábbihoz hasonlóan hatezer forint, befizetése után felhasználónevet és jelszót kap a licitálni kívánó. Az elektronikus ingatlanárveréseken a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara honlapjának segítségével lehet részt venni.
Egy másik fontos változás az elektronikus kézbesítési rendszer bevezetése. Ezután minden, végrehajtást kérő ügyfél kezdeményezheti az elektronikus ügymenetet. A végrehajtást kérőnek csatlakoznia kell a rendszerhez, ezután e-mailben kap értesítést a küldemény postafiókjába történő elhelyezéséről. A levél akkor is kézbesítettnek számít, ha a küldemény elhelyezésétől számított ötödik munkanapon belül nem töltik le az e-mailt.
Az új elektronikus eljárások bevezetésével jelentős anyagi erőforrások és idő takarítható meg, hiszen évente mintegy 6-8 millió papíralapú kézbesítés történik - közölte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara. (Mihez nyúlhat a végrehajtó? Ide kattintva megtudhatja!)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve